Erdélyi kaland

Hosszú idő után sikerült újra eljutnom Erdélybe.
Még mindig nagyon szép hely és nagyon sok régi emléket felidézett bennem, szoval jól éreztem magam nagyon.
A sok jó közül az egyik az volt, hogy majdnem végig legalább 10 cm hó volt, ami még szebbé tette a tájat, és ez még a fázós természetemet is le tudta győzni.
Ez már csak azért is volt szuper élmény, mert sajnos itt Pesten sosincs hó:(, ebböl a szempontból ez egy szutyok hely.
A másik szuper dolog az volt, hogy rengeteg erdélyi kaját ettem, amit itt nem tudtam volna megtenni.
Egyik nap apu odaadta az autót hogy bemenjek az unokatesómhoz Marosvásárhelyre.
Itt kell megjegyeznem, hogy ez egy hihetetlen szép város, ugyan még sok fejlődni valója van, de bizonyos részeiben felveszi a versenyt akár még Budapestel is.
Szoval bementem a városba, és unokatesómmal kitaláltuk, hogy ha már úgyis ott van az autó, akkor kihasználjuk és elmegyünk egyet mászkálni.
Mikor már eleget jöttünk mentünk, és a csajok stírölését is meguntuk(Marosvásárhelyen rengeteg jó nő van) kitaláltuk hogy enni kellene valami finomat.
Első ötlet az volt hogy elmegyünk miccset enni,de nem tudtuk hova menjünk.
Ahogy a helyekröl dumáltunk szóbakerült, hogy nyílt egy középkori étterem ahol elég nagy adag finom kajákat adnak, és kézzel kell enni:)
Ugyan itt nem hagyományos erdélyi kajákat adnak, de nagyon finoman készítik az ételeket.
Az étlapot tanulmányozva sokat tanakodtunk hogy mit válasszunk, az ételek mellé oda volt írva hogy mit tartalmaznak és mekkora a tömegük. Végül egy kétszemélyes tálat választottunk amin mindenféle sült husok és többféle köret is volt.Ez mellett azt írta 2,6 kg és ebből 1,1 kg hús.
Nagyképüen még filóztunk is rajta hogy ez kettőnknek nem lesz elég, kellene még mellé valamit rendelni, végül úgy döntöttünk hogy talán még is elég lesz ez nekünk.
Nagy szerencse hogy így döntöttünk, mert mikor kihozták csak ledöbbenve néztünk.Hatalmas adag volt.
Egy kb 1 méter hosszú tálca volt telerakva elég nagy magasságig mindenféle husokkal és zöldségekkel. Végül nekigyürkőztünk leküzdeni ezt a hatalmas étel kihívást.
Eleinte csak poénkodtunk, de egy idő után érezni kezdtük a vesztünket, hogy talán mégiscsak kevesek vagyunk mi ehhez.
Kb 1 óra megfeszített küzdelem után, már nem sok minden volt a tálcán, de izzadó homlokkal kénytelenek voltunk elismerni, hogy bizony megteltünk.
Kértük a számlát és távoztunk.

Nem,nem itt van vége a történetnek, a java csak most jön...

Odamentünk az autóhoz, megnyomom az ajtónyitó gombot, és semmi...megnyomom újra, de meg se rezzen.
Na mondom fasza,lehet lemerült az elem a kulcsban.
Szerencsére rendes zár is van az ajtón de csak a sofőr oldalán, más lehetőség nem lévén, ezt kinyitottam, így már a kocsiba bejutottam, de unokatesóm még kint fagyoskodott. Nyitnám belülröl az ajtót de semmi, itt már gyanus lehetett volna,hogy összetettebb problémárol lehet szó, de ezt még a központi zár hibályára fogtam.Én kocsibol ki, unokatesóm be, átmászott a helyére, én visszaültem, és gondoltam, akkor most már indulhatunk.
Be is raktam a kulcsot a helyére és indítottam. Illetve indítottam volna, de még egy halvány zörely sem volt.
Na mondom frankó, a kocsi nem indúl ha nem nyitom ki a központi zárat.
Más lehetőség nem lévén telefonos segítségre szorúltunk.Felhívtam aput, akinek a problémát vázolva hamar eljutottunk a helyzet gyökerére mutató kérdéshez. Apu rákérdezet, hogy a világítást nem felejtettem e bekapcsolva. Rövidúton kiderült hogy de persze hogy igen.
Ebből következik hogy az akkumlátor 100% osan lemerült. Annyi erő nem volt benne hogy az ajtót kinyissa, nem hogy még a motort meg tudja forgatni az indításhoz.
Szép kis helyzetbe kerültünk, első ötletként az merült fel, egy betolási kísérletet megér a dolog.
de ez sem olyan egyszerű ám hogy foglyúk és toljuk az autót.
Első probléma hogy a főút mellett áltunk meg, ahhol nem egy életbiztosítás autót tologatni.
Szükségünk volt tehát egy mellékutcára.Elöttünk egy darab sem volt, de kissé visszább nem is messze volt egy célnak megfelelő kis utcácska.
Ehhez már csak meg kellett fordítani az autót.
Hát aki már próbálta szervós autónak a kormányát járó motor nélkül eltekerni annak nem kell ecseteljem a szitut, többieknek csak annyit hogy baszott nehéz.
Végülis 10 perc ügyeskedés után azért csak eljutottunk az ominózus mellékutcába, ahol már kedvünkre tologathattuk volna az autót. Meg is próbáltuk többször egymásután , de igazábol az autó meg se nyekkent. Apu újra telefonált hogy ne tologassuk sokat, mert az nem tesz jót az elektronikának ha így kinozzuk.
Más megoldás kellett. Itt merült fel a bebikázás lehetősége, ami arrol szól hogy egy másik autó akkumlátorát egy kábellel össze kell kötni a mi autónk aksijával, és így eggyüttes erővel elindúl az autó.
Ehhez pusztán az összekötő kábel és a mégy egy autó hiányzott. Újjabb telefonos segítségkérés, ezúttal unokatesóm apjának, hogy jöjjön értünk és mentsen meg minket a fagyhaláltól.
Mert ugye ha az autó nem működik, se fűtés, se rádió se semmi.
Keresztapám mondta is hogy jön, de kábelt kell szereznie, mert neki sincs.
Nem volt mit tenni, beültünk a hideg autóba, és megpróbáltuk belehelni, amig jön a felmentő sereg.
Röpke 3/4 óra után meg is láttuk keresztapám autóját közeledni az úton.Szemünkben felcsillant a remény.Az autóbol nem száltunk ki, mert az egész utcában parkolt kb 3 autó, abbol egy sem volt fehér,csak a mienk, és nem is takart el minket semmi.
Ahogy közeledett keresztapám láttuk, hogy piszkosul figyel a kormány mögűl, majd ahogy jött azzal a lendülettel el is ment mellettünk.
Na erre a fejleményre aztán igazán nem számítottunk.Ki is pattantunk az autóbol és integettünk neki, de már késő volt.
De az autóban felgyült meleget azért sikerült kiszellőztetni.
Tudni kell a dologhoz, hogy keresztapámnak nincs mobilja. Így ujjab telefon unokatesóméknak haza, hogy mondják el keresztapámnak, hogy ha hazaért akkor jöhet is vissza mert mi még ott vagyunk.
Keresztapám hazaérve mérges is volt, hogy mi büdös kölkök már leléptünk és nem vártuk meg, majd mikor megtudta, hogy mi láttuk, meg is esküdött hogy mi tuti nem voltunk ott, és ha mégis akkor elbújtunk.
Na az oda vissza út miatt még 1 óra várakozás után csak egymásra találtunk.
Szépen kilegóztuk hogy a 2 autót úgy állítsuk egymás mellé, hogy a kábel elérjen a 2 aksi között.
Hát igen a kábel, Inkább madzagnak mondanám, ezt a kommunista időkből ránkmaradt gyöngyszemet, amit a szomszédja a sufniban talált, és a rozsda alatt még felsejlett, hogy ez valamikor fém volt.
Ennek megfelelően természetesen fikarcnyit sem segített rajtunk, mert az áram vezetésre nem volt hajlandó.
Végső megoldásként arra jutottunk, hogy talán egy benzinkúton tudunk venni kábelt.
a keresztapámék autójával el is mentünk a legközelebbi kúthoz, ahhol nagyon segítőkészek voltak, és a raktár mélyén találtak is egy olyan kábelt ami nekünk kellett.
Visszatérve az autóhoz, ezzel összekötve a 2 aksit végülis sikerül életet lehelni a mi autónkba is.

Így több óra fagyoskodás után megmenekültünk.